Jelenlegi hely

Meglepő pénzügyi ellentétek a fiatalok és az idősebbek között

Az idén is elindult a PÉNZMESTEREK verseny a középiskolások számára

A mai fiatalok túl sokat költenek divatra, szórakozásra és csak a mának élnek? A harminc alattiak vagy az idősebbek kezelik ügyesebben a pénzügyeiket? Egyebek közt ezekre a kérdésekre is választ keresett az a friss országos kutatás, amelynek eredményeit abból az alkalomból hozta nyilvánosságra az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége, hogy az idén is elindította középiskolásoknak szóló pénzügyi vetélkedőjét, a Pénzmestereket. A több mint kétmillió forint összdíjazású megmérettetés főtámogatója a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank.

Az idén hatodik alkalommal indította el a középiskolások pénzügyi ismereteinek és tudatosságának fejlesztését szolgáló versenyét az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ).
A számos tagpénztár támogatásával, nyereményfelajánlásával zajló, több mint kétmillió forint összdíjazású Pénzmesterek főtámogatója a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a Pénzügyminisztérium (PM) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB), fővédnöke pedig Dr. Kandrács Csaba, az MNB alelnöke, valamint Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

A Penzmesterek.hu oldalon egy egyszerű regisztráció után elérhető és végigjátszható, többfordulós online vetélkedő különlegessége, hogy a szervezők olyan tudástárat is összeállítottak, amely egyrészt segíti a résztvevők alapos felkészülését, másrészt a pénzügyek, az öngondoskodás, a befektetések, a hitelek és az adózás világa iránt érdeklődők számára is hasznos információkkal szolgál.

A verseny díjazottai értékes nyereményeket vihetnek haza. Többek között pénznyereményeket, tárgynyereményeket  (JBL Bluetooth magszórók), ajándékutalványokat (Rossmann, Media Markt), hogy csak párat említsünk.
Nem csak a diákok nyerhetnek, díjazzák a felkészítő tanárokat is!

A magyar emberek pénzügyi tudatosságának növelése nemzetgazdasági érdek. Minél többen lesznek képesek nagyobb tudatossággal és biztonsággal kezelni a pénzügyeket, annál jobban gyarapodnak a családok, a háztartások, és rajtuk keresztül növekszik az ország gazdasági teljesítménye is. Éppen ezért fontos a fiatalok pénzügyi ismereteinek bővítése, amelyet a legjobb már a gyermekkortól megkezdeni. A kormány kiemelten támogatja az olyan kezdeményezéseket is, mint amilyen például a Pénzmesterek verseny, de a magam részéről minden évben önkéntesként tartok órákat az iskolákban is” – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

Pénzügyi téren ügyesebbek a felnőttek, mint a fiatalok?

Az ÖPOSZ a verseny kapcsán országos kutatásban vizsgálta meg a különböző korosztályok pénzügyi tudatosságának, felkészültségének jellemzőit, illetve azt, hogy miként ítélik meg az egyes generációk a többiek pénzügyi ismereteit, attitűdjét. (A kérdésfeltevések során az egyszerűség kedvéért a 30 év felettieket aposztrofálták felnőttnek.)

A szűk többség – 56 százalék – szerint a 16-30 évesek nem igazán kezelik ügyesen a pénzügyeiket, és csak 20 százalék van ezzel ellentétes véleményen. Az idősebbek kapcsán ugyanakkor pont fordított a helyzet, vagyis róluk jóval kedvezőbben nyilatkoztak a megkérdezettek: felük véli úgy, hogy a 30 feletti felnőttek jól vagy inkább jól kezelik a pénzügyeiket, egyharmaduk szerint pedig nem túl ügyesek ezen a téren. 

Túl sokat költenek divatra, szórakozásra; kevésbé tudatosak, mint az idősebbek; csak a mának élnek – ez volt az a három állítás, amivel a leginkább egyetértettek a megkérdezettek, amikor a 16-30 évesek pénzügyi kérdésekhez való hozzáállását firtatták a kutatók. A jó hír az, hogy ezeket a negatív véleményeket nem osztja a többség, hiszen a fenti válaszlehetőségeket csak a megkérdezettek mintegy harmada jelölte meg. Ennél is jóval kevesebben tartják a fiatalokat felelőtlennek, lustának, aggódónak, de az idősebbekhez képest tudatosabbnak és kockázatvállalónak sem.

A fiataloknak rosszabb a véleménye magukról, mint az idősebbeknek

A kutatás egyik érdekes tanulsága, hogy a fiatalok több esetben is rosszabb véleménnyel vannak saját generációjukról, mint az idősebbek. Arra a kérdésre, hogy a mai fiatalok mennyire kezelik ügyesen a pénzügyeiket, az érintett 16-30 éves korosztály kétharmada válaszolt negatívan, miközben például az 50-59 éves korosztály esetében csak a megkérdezettek alig fele volt ilyen véleményen. Többé-kevésbé hasonló kép rajzolódott ki akkor is, amikor arról kérdezték a válaszadókat, hogy mi jellemzi leginkább a fiatalok hozzáállását a pénzügyi kérdésekhez. A 16-19 évesek közel fele például úgy vélte, hogy a fiatalok kevésbé tudatosak, mint az idősek, ezzel szemben az 50-es korosztály csupán negyede volt ezen az állásponton.

Más témáknál viszont nem ilyen élesek a generációs különbségek: a legtöbb korosztályban tízből négyen értettek egyet például azzal az állítással, hogy a fiatalok túl sokat költenek szórakozásra, divatra, valamint tízből hárman gondolták úgy, hogy a harminc alattiak csak a mának élnek.

Szintén érdekes eredmény, hogy miközben a fiatalok sok tekintetben rosszabb véleménnyel vannak a saját korosztályukról, mint ahogyan az idősebbek látják őket, a felnőttekről számos kérdésben pozitívabban nyilatkoztak, mint maguk a harminc felettiek. Azzal az állítással például, hogy a 30-60 évesek inkább jól vagy nagyon jól kezelik a pénzügyi kérdéseiket, a húsz év alattiak közel háromnegyede értett egyet, míg a harminc felettiek esetében az 50 százalékot sem érte el a pozitív vélemények aránya.

„Ha a pénzügyi döntések terén kevésbé is látják magukat tudatosnak a fiatalok, ennek felismerése fontos lépés lehet ahhoz, hogy a szükséges ismereteket időben elsajátítsák. Ez a küldetése a Pénzmesterek versenynek is” – mondta Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára. „A Pénztárszövetség egyik kiemelt célja, hogy tudatosítsa: nem lehet elég korán elkezdeni az öngondoskodást. Egyrészt így tud rutinná válni, beépülni a mindennapi pénzügyi döntések sorába, másrészt minél fiatalabb korban kezdi el valaki, annál hatékonyabbá válik a takarékoskodás, annál több olyan pénzügyi lehetőséget tud igénybe venni, mint amilyen például az egészség- és nyugdíjpénztárak esetében az adóvisszatérítés”.

Forrás: NOGUCHI 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére